Sibrik Kertszépítő Egyesület Honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-07-17
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Kapcsolódó oldalak
 
Kertészkedési tippek
 
Programok
 
Szakmai Beszámoló 2013-ról

Szakmai beszámoló 2013-as évről

 

 

Egyesületünk, mely 13 évvel ezelőtt alakult meg, 2013-ban is folytatta megkezdett munkáját. 

Lakókörnyezetünk szépítésével, a város zöldfelületének növelésével és április 20-án 400 tő sövény elültetésével igyekeztünk egy emberibb, egészségesebb lakókörnyezetet kialakítani. Ebben a munkában 28-an vettünk részt.

 

A sövények árát a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alap 2012-ben kiírt pályázati támogatásából fedeztük. Sajnos az ültetésnek, a munkának, az elhasznált víznek nincs látszata, a 2013-as sivatagos nyár nem kedvezett a gyönge növényeknek. Nem tett jót a továbbra is idelátogatók tömege és nem tettek jót a járdákra felálló autók keréknyomai sem.

 

A zöldterületek tisztántartásával és gondozásával továbbra is megpróbáljuk elősegíteni lakóhelyünk kulturáltabbá tételét. A kertek és zöldfelületek kialakítására, a környezetvédő szemlélet elterjedésének elősegítésére, megkönnyítésére kezdtük el a tagok közt az írásbeli tájékoztatók kiadását. Ez legalább viszonylagosan maradandó kezdeményezésnek tekinthető.

 

Lakókörnyezetünk tisztaságát, rendezettségét, szépítését célzó tevékenységeink, a növények ápolása, rendszeres ültetés, a zöldebb és virágzóbb környezet kialakítása folyamatos munkát igényel. A sövényültetést megelőzően 830 db virághagymát osztottunk szét az egyesületi tagok között. Megtalálható köztük: kardvirág, írisz, frézia, begónia, cigányvirág, crocos és pávaliliom is.

 

Május 10-én a Maglódi úti Társasházzal közösen a szokásos muskátlik és egynyári növények szétosztására került sor. A muskátlik egész nyáron ontották szebbnél szebb virágaikat, míg az egynyáriak közül a trópusi hőséget csak egy-két féle bírta ki. 

 

Az összegyűlt kerti zöldhulladékot továbbra is, minden hétfőn a Kőkert Kft által kihelyezett konténerbe tudják a lakók tenni. 

 

Folytattuk a klubok működtetését, bővítését:

  • Film klubunk kéthetente kerül megrendezésre
  • Nyugdíjas klub működése kapcsolódik a film klubhoz.
  • Fitness klub heti két alkalommal várja a tornázni vágyókat a különféle gépekkel. Ezeken a napokon lehet a szoláriumot is igénybe venni. 
  • Az olvasó klub teszi lehetővé, hogy éljenek az olvasás szeretetével.
  • A kamasz klub alkalomszerűen működik.

Természetesen minden klub elengedhetetlen követelménye a folyamatos bővítés, és a meglévő tárgyak állandó cseréje.

 

A 2007-ben megkezdett közösségépítő tevékenységet is tovább folytattuk. Kellemes, jó hangulatú vasárnapokat töltünk együtt, akár gyógyfürdőkbe megyünk, akár kirándulni. 

        

A 2013-as évre tervezett kirándulásaink: Győr, Eger, Kecskemét, Mezőkövesd, Kiskunfélegyháza, Cserkeszölő, Kiskunmajsa, Dunaújváros, Berekfürdő, Tiszaújváros és Esztergom lettek volna, de az anyagi lehetőségek miatt inkább az olcsóbb utakat választottuk. Így Győr, Eger, Kecskemét, Demjén, Cserkeszőlő, Bogács, Kiskunmajsa, Esztergom, Komárom, Győr majd ismét Kecskemét lett az idei úti-cél. Március 10-én, egy kissé borús napon a Balaton felvidéket jártuk be eljutva egész Badacsonyig.

 

  Minden alkalommal részesei lehettünk a természetvédelemnek és ötleteket kaphattunk a kertszépítés/kertrendezés szemmel látható eredményeiből. Egy-egy út során van miből tanulni.

 

Az utazásokat és a belépők költségeit a résztvevők maguk fizetik, emiatt már többször előfordult, hogy nem mindenki tudott eljönni, aki szeretett volna, mert azt anyagi helyzete nem tette lehetővé. Ezért kénytelenek vagyunk úgy szervezni az utakat, hogy minél közelebb legyenek a Fővároshoz, minél kevesebb legyen az útiköltség, melyet az útdíj így is megdobott már évközben. 

 

     

December 31-én, mint minden évben, kellemes, jó hangulatú szilveszter éjszakát töltöttünk együtt (este 19 órától hajnali fél 3-ig). A tagok ismét a maguk által készített süteményekkel, hideg tálakkal, malac-sülttel, mini fasírttal, salátákkal készültek.

 

           A felsoroltakból is látható, tagjaink mindent elkövetnek azért, hogy környezetünk szebb és lakhatóbb legyen.

 

2014-es év sem fog a programokban szűkölködni, hisz továbbra is munkálkodunk az élhetőbb környezet fenntartásán. Azért, hogy a kertrendezés könnyebben menjen, a növényekkel és kertrendezésekkel kapcsolatos ismeretterjesztő anyagokat osztottunk szét a klubtagok közt, akik így tudásukat, tapasztalatukat könnyebben tudják tovább adni.

 

Bízunk benne, hogy egyre szélesebb réteget vonunk magunk köré, hisz a szép és rendezett környezet iránti igény mindenkiben munkálkodik. A különféle klubokkal és kirándulásokkal pedig a közösség építő tevékenységünket erősítjük, mely az egymásra figyelést tovább tudja fokozni.

 

 

 

Budapest, 2014. január 20.

 

                                                                    Kócs Sándorné

                                                                    egyesület elnöke

 

 

 

Pénzügyi elszámolás:

 

 

Bevétel:                      

 

                   nyitó egyenleg:                                         13.115.- Ft

           Környezetvédelmi Alap                           300.000.- Ft

           Kőbányai Önkormányzat                          50.000.- Ft

          tagdíj:                                                         90.000.- Ft

          kamat:                                                               10.- Ft

                                       Összesen:                   453.125.- Ft

 

 

Kiadás:    

 

                  növények:                                               207.844.- Ft

  szerszámok:                                           101.607.- Ft

  bankköltség:                                             18.676.- Ft

                 irodaszerek:                                               18.115.- Ft

         posta költség:                                              8.380.- Ft

                 működési ktgek:                                        84.951.- Ft

                                              Összesen:                   439.573.- Ft

 

                  Záró egyenleg:                                          13.552.- Ft

 

 

Budapest, 2014. január 20.

 

                                                                   Kócs Sándorné

                                                                  egyesület elnöke

 
Tudnivalók
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG